Mit bánom én, hát kerüljön rád spongya,
De ne tegyél engemet a síromba!
Menj hát előlem, izzó, forró nyár van,
Húzzál te innen, másvalakit vártam!
Ne légy már ilyen hihetetlen béna,
Mozoghatnál úgy, hogy jó legyen néha!
Hiába is kéred, jobb lesz ha válunk,
És ellenkező irányt vesz a lábunk.
Megoszthatjuk majd közösen vett telkünk,
Vagy inkább egy drága ügyvédet leljünk?
Mehetsz utadra, motyód egy szatyorba’,
Minden kincsed öleld hát átkarolva.
Nem lesz ismerős, ki befogad téged,
Egyedül járod be a mindenséget.
Fetrenghetsz majd, mikor elhagy a kedved,
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Nehogy azt hidd, hogy a szatyor tiéd lett
Hozzad vissza: kín lesz neked az Élet,
És vagyonod vissza tőlem ha várod:
A megoldás nem más, kívánd halálom.
Tudom, síromra nem hoznál virágot,
Nem baj, megkaptam tőled a világot.
Megaláztalak, hazugságot hintve,
Mégis én állok itt most istenítve.
Könyörögsz, mondván
˝Mit sem ér az élet
Legyünk együtt mocskosan hófehérek.˝
Megjegyzés: Ja, és Ady-de a lóvét:-)
|
