Mint egy szép, aj, szűz-kisasszony,
aki engem meg-megvigasszon,
hej gyönyörű kis-kisasszony,
arcomra mosolyt ragasszon
idekünn a kis teraszon.
Én kérem szépen, nem vagyok már,
nem vagyok bizony csapodár,
ki fűvel, fával, bokorral,
haladva e modern korral,
kéj mámoros tervet forral.
Gyermekkorom, fehér bárány,
bárányhimlő gyermekjárvány,
ím elvetted az eszemet,
így lettem én most eszement,
mert megfogtad a kezemet.
Csilingelne gyermekkorom,
savanyú lett minden borom,
régmúltamat megtagadom,
mikor neked ott a padon
valamidet megragadom.
És már mostan ám nem játszom,
te vagy az én minden vágyom,
megtennék én bármit érted,
csak az eső el ne érjen,
és ne fájna így a térdem.
Mostan már nincsen játékom,
megrúgtál ágyék tájékon,
ettől a szívem szakadt meg,
és még fáj nagyon… odalenn,
úgy-úgy félek, hogy odalett.
Nincs játékom, isten bácsi,
miért mondtad azt, hogy ácsi
miért nem adtad nekem őt,
adnék érte egy tekenőt,
megéri ez a csecse nő.
|
