Hol volt, hol nem volt, de most van...... kis hazánkban egy igen látogatott weblap önjelölt amatőr költőink számára. Az itt megjelent írások, a forma tisztelete, sokszor a tartalom rovására ihlették bennem ezt a paródiát:

Toldi Antal, avagy az antitoldi

Barka bokorban bús birka, bárány béget,
Búbos boglyák borítják a messzeséget.
A kopár sziknek sarja oly nagyon éget,
Elébb itt még egy szöcskenyáj legelészett.
Ez a szállfa legény meg mit csinál itten?
Kezében bazi nagy petrencével fitten
Áll útnak elágazásában, és mutat
Egy kevély nagyúrnak Buda felé utat.

Nádornak vitézei elszörnyedének,
Egyik sem tud hinni a saját szemének.
Hivják is az ifjú legényt, Toldi Antalt,
Tartson velük, a daliás lovashaddal.
Szerencsétlen szenvedő szárnya szegetve
Álla, hiszen szomorú szíve szegletje
Anyja sorsával tele, nem feledé el,
Mikor csecsén lógott, táplálta tejével.

Nem mehetek el veletek én vitézek,
Hiszen otthon mindent egyedül intézek.
Öreg édesszülém csak rám van hagyatva,
Ha nem lennék a sok gond reá maradna.
Rókalelkű bátyám királyi udvarban,
Jónak halvány árnyéka sincs a cudarban.
Lehajtja borzas bánatos bika fejét
Paripák patája porral tölti szemét.

Hirtelen rászakadt az ég boltozatja,
Eszébe ötlött  réges régen holt apja,
Ki nagy tenyerével gyakran igazgatta,
Mikor gyermek csínyeivel felizgatta.
Most is fülében az iszonyú csattanás,
Nem is nőtt utána sokáig pattanás.
De csitt eme parányi nesz meg mi légyen,
Hiszen senki ember nincs más a vidéken?

Száraz szája szegletében csorog a nyál,
Hallja egy szolgája hangosan kiabál.
Antal ébredj fel, lassan véget ér a nap,
A munka java megint holnapra marad!
Máskor árnyékba feküdj, leég a hasad!
Itt az idő már, hogy hazavonszold magad!
Ez lett hát a déli dőre álom vége,
Nyúlfarknyi kaland volt Anti vitézsége.

Megjegyzés: A semmiről is lehet úgy írni, mintha valami lenne. Remélem, a MESTER megbocsát, hogy az ő művét használtam fel görbe tükörként.

Következő oldal >>