Eduarddal tehát megvívtam harcomat, de egyszercsak ott termett Dénes. Az ő figyelmét is kivívtam. Támadásának középpontjában a klasszikus értékek álltak, és természetesen a "szaktudás ". Választhattam volna-e jobb válasz verset, mint a Szeptember végén?

Város legszélén

Még híznak a ködben a parti vagányok,
Még ott van a morzsa az orruk alatt,
De várnak a téren a tétova lányok,
Már nincs az a céda mi hűlve maradt.
Még egy menet élvezet álma a végén,
S nem lenne miért megijednie ma,
De megfizetik neki kései bérét,
Ahogy tenyerét teszi félve oda.

Még úszik a vérben az arca a lánynak,
Még fáj ez az érzet a szíve helyén,
De számolja már mi az ára a vágynak,
Bukszát tömi szótlanul ad ki legény.
Játék ez akárcsak az élete, élmény,
Vár rá csoda szőke izom dalia,
Lován, ha bevágtat elájul a végén,
Hisz oly buta ő is akár a liba.

Majd egy nap a bárca kerül fel a szögre.
Kétség ha emészti mi lesz vele majd,
Lerázza a gondot azonnal örökre,
Itt jár akit érvei mámora hajt.
Testét, ha eladja megél ez a kérdés
Számára világos a célja nem ügy,
De néha becsúszik egy ostoba érzés
Reméli szivében is pattan a rügy.

Megjegyzés: A ritmus börtönében elhalt mondanivaló emlékére. Köszönet a nemzeti dal-noknak, bár most lehet, hogy forog a sírjában.

<<Előző oldal -------- Következő oldal >>